Alya főztje

Forraltboros kuglóf

Csaltam. Még mindig nincs kuglófformám. Helyette két püspökkenyér formát használtam. A fűszeres bor készítését is elsumákoltam. Kaptunk a hugomtól kész, palackos forralt bort, az került a sütibe. 300 gramm margarint és 250 gramm cukrot habosra kevertem. Egyenként belekevertem 4 tojást, egy kiskanál fahéjat és egy evőkanálnyi kakaót. Egy nagy tábla csokoládét lereszeltem, ezt is a… Tovább »

Tündérmese – süti bármilyen alkalomra

Szerencsés szülőnek mondhatom magam, a gyerekem nem igazán rajong a süteményekért, így sosem kellett attól tartanom, hogy “rendes” étel helyett majd az édességet választja. Mint kiderült, mindeddig nem a megfelelő süteményt tettem eléje. Annyira egyszerű ez a süti, hogy az abszolút kezdők is bátran hozzáláthatnak.  Egy lábosba fél pohár vizet öntöttem (1 pohár = 2,5… Tovább »

Sárgarépás sztrapacska

Fél kiló nyers krumplit és negyed kiló sárgarépát kis lyukú reszelőn lereszeltem. Két tojást és egy csipet sót adtam hozzá, valamint fél kiló réteslisztet. Szép simára kevertem.  200 grammnyi bacont felkockáztam, ugyanezt tettem egy fej hagymával is.Egy nagy  serpenyőben kicsit megsütöttem. Egy nagy fazékban sós vizet forraltam, és galuskaszaggató híján kávéskanállal apró galuskákat szaggattam. Mikor… Tovább »

Spenótos lepény

Gyors vacsora vagy akár reggeli (szigorúan csak szabadnapon!) Egy csomag fagyasztott spenótpürét felolvasztottam. Hozzákevertem egy tojást, csipet sót és majorannát, két gerezd zúzott fokhagymát valamint 10 deka lisztet.   Palacsintasütőn kevés olajat forrósítottam amin egyszerre 2-3 lepénykét sütöttem. Egy lepénykéhez 2 evőkanálnyi masszát használtam.   Tejföllel meglocsolva tálaltam.... Tovább »

Ropogós csirkemell

Családunkban szokássá vált, hogy a karácsonyi vacsora főfogása mindig rántott csirkemell petrezselymes burgonyával. Persze ez nem kőbe vésett szabály, csak egy jól bevállt irányvonal. Így aztán sosem a klasszikus rántott hús kerül az asztalra, minden évben van egy kis csavar a dologban.  Egy nagy csirkemellet a Zuram feldarabolt 6 szeletre.  A szeleteket lisztben megforgattam. 2… Tovább »

Cseresznyés meggyleves -egy kis nyár a télben

Könnyű, gyors, csak bírd kivárni míg kihűl! 20 deka meggyet és ugyanennyi cseresznyét kimagoztam ( érdemes kompótból készíteni, gyorsabban elkészül). A gyümölcsöt leturmixoltam. A kompót levét egy lábosba öntöttem, annyi vizet adtam hozzá, hogy 1liter folyadékot kapjak, beledobtam 5 szem szekfűszeget és egy rúd fahéjat, 3 kanál cukrot és egy csipet sót. Felfőztem. Amikor forrni… Tovább »

Vesztettem, avagy a kudarc aminek örülni kell

Október elejèn arra vállalkpztam, hogy az év végéig végigfőzök egy kolett szakácskönyvet. 106 receptet kellett volna króbálbom 92 nap alatt.Célom elsősorban az volt, hogy színesítsem a család étrendjét. Nem titok, ezt a magam állította kihívást bizony csúfosan elbuktam, mégsem vagyok letörve. Az ok egyszerű: az év utolsó heteiben váratlan és hatalmas előrelépést tettem stakmai téren,… Tovább »

Csokimousse

1 tojást szétválasztottam.  A sárgáját fél deci tejjel simára kevertem.  A tojás fehérjét kemény habbá vertem 100 g cukorral. 100 gramm csokoládét vízgőz fölött felolvasztottam, majd állandó keverés mellett hozzáöntöttem a tejben elkevert tojássárgáját. Addig kevertem, míg szép sűrű krémet nem kaptam. Ekkor  óvatosan hozzákevertem a tojáshabot. Levettem a gőzről, hagytam, hogy langyosra hűljön. Amíg… Tovább »

Lekváros derelye

600 g réteslisztből, 1 tojásból tésztát gyúrtam. Annyi vizet adtam hozzá, hogy ne túl kemény tésztát kapjak. Lisztezett deszkán vékonyra nyújtottam majd 10×10 centis négyzetekre vágtam. Minden négyzet közepébe egy kanál házi szilvalekvárt kanalaztam. A tésztalapokat félbehajtottam, a szélét villával lenyomkodtam. Egy nagy fazékban vizet forraltam, hozzáadtam egy csipet sót. Egyszerre csak kevés derelyét tettem… Tovább »

Marhahússal töltött tortilla

Könnyen-gyorsan elkészíthető recept.  A tésztát is saját magam gyúrtam, nagyon egyszerű elkészíteni.  300 g simaliszthez adtam egy csipet sütőport és 2 deci vízzel összegyúrtam. 8 egyenlő részre vágtam és mindegyiket vékony lappá nyújtottam. Száraz serpenyőben mindkét oldaláról megsütöttem. Amíg a töltetléket készítettem, a tortillákat alufóliával letakartam, hogy puha maradjon. Egy fej vöröshagymát apróra vágtam, majd… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!