Mindig bajban vagyok, amikor tudom, hogy fogyóban a kenyér, de egész nap dolgozom. Minden alkalommal elolvasom az összes bolti gm pékáru összetételét, és sajnos csalódnom kell. IR diétába nem passzolnak, egy-egy csiga vagy muffin még gyorsként elmegy, de semmi olyan, amit reggelire lehetne enni.
Az árukról pedig ne is beszéljünk.
A l..lben találtam ezt a kalácsot, természetesen nem IR kompatibilis, de olyan rég ettem kalácsot, hogy egyszerűen megkívántam.
Most folytathatnám úgy, hogy bár ne tettem volna, de mégsem így folytatom. Ugyanis, ha nem veszem meg, csak jobban kívánnám. Így viszont, hogy volt szerencsém megkóstolni soha többet nem kell újra.
Büdös. Nincs rá jobb szó. Nem tudom mi gerjeszti ezt a bűzt, de utoljára akkor éreztem, amikor a pár hónapos csecsemővel több napra külföldre utaztunk, én pedig betankoltam üveges bébiétellel. Többféle „tejbegrízt” is vittünk, amit sikerült egy étkezésre „elhasználnunk”. Bontottam egyet. Büdös. Biztosan romlott. Bontok egy másikat. Ez is büdös. A harmadikkal is próbát tettem. Ugyanúgy büdös volt, mint az első kettő. Szóval valószínű, a szag nem véletlen, ilyennek kell lennie. (sem akkor, sem azután nem etettem meg a gyermekkel)
Kanyarodjunk vissza a gm kalácshoz. Ami előnyére írható, hogy szépen pirítható.
Az elfogyasztása után fél órával már azt lestem mikor, mit ehetek legközelebb.
Úgyhogy ilyet többet, köszönöm, nem.
Délután ismét sütöttem, a már „bevált” módszer alapján. Mivel szeretném kikísérletezni, hogyan készíthető a család számára ideális pékáru, ezért mindig csak aprót változtatok rajta.
Most a keményítő helyett kókuszlisztet használtam, így csökkent a kenyér szénhidráttartalma. Szerettem volna egységesebb szeleteket, mint a múltkor, ezért úgy döntöttem ezt most kenyérsütő formában sütöm meg. A begyúrt tészta elég soknak tűnt, ezért kétfelé vettem.
Na ezt nem kellett volna, az eredmény inkább bagett lett, mint kenyér. De azért így is el fog fogyni.
Azt hiszem, még nem ejtettem szót a tárolásról. Miután teljesen kihűlt, felszeletelem, és „cipzáras” mélyhűtőtasakban a hűtőszekrény legfelső rácsán tárolom.




Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: