Vizsgáztam

Történt még a múlt év végén, hogy úgy döntöttünk, jó lenne, ha én is megszerezném végre a jogosítványt. Így aztán az új év beköszöntével bele is vágtam a tanulásba. Természetesen, online módon, hiszen így nem kötött sem hely, sem idő, a saját ritmusomban, időbeosztásomban tanulhattam, bárhol a „világban”, csak internet szükségeltetett. Akkor még nem is sejtettük, hogy nemsokára ez az oktatási forma lesz a természetes, a világon szinte mindenhol…

Szóval belekezdtem. Nem csak a tananyagot és a teszteket olvastam át, de bőszen jegyzeteltem is. Az elején nagyon megijedtem, hogy nem lesz elég időm, szerencsére hamar kiderült, hogy csak az első pár fejezet hosszabb, időigényesebb, a többi már mind rövidke.

Így haladtam, szépen előre a tananyaggal, úgy éreztem értem is, amit tanulok. Március közepe tájékán épp az utolsó részeket vettem át, már csak az elsősegély maradt hátra, és természetesen a vizsgák.

Mind tudjuk, mi történt ekkor. Ennek kapcsán aztán röpködtek az e-mailek, elmaradtak az elméleti vizsgák, és az iskola mindenkinek melegen ajánlotta, hogy NE vegyen részt több gyakorlati oktatáson. Mindenkit megnyugtattak, hogy ha véletlenül emiatt kicsúsznánk a határidőből, akkor a felett szemet hunynak.

Ezen felbátorodva tehát úgy tojtam az egészre, ahogy annak módja. Utólag beláttam, hogy ez nem volt éppen bölcs döntés.

Két hónappal később, amikor az ország felébredt a kényszerű tavaszi álmából, nagyon nehéz volt felvenni a fonalat. Egyrészt, sokat felejtettem, másrészt az újbóli munkába állás plusz munkaórákkal járt, és ott volt még az online oktatás is, ami valljuk be, bennünket, szülőket terhelt.

Így jutottunk el a mai napig, amikor is számot kellett adnom a tudásomról.

Az utolsó egy hétben már kizárólag teszteket csináltam, kezdtem túlságosan „ráizgulni” a dologra. Olyannyira, hogy ma reggel óta hányinger kerülget, és tegnap óta alig ettem valamit.

A vizsga maga egészen szokatlan körülmények között zajlott, persze ez manapság nem kirívó. Gumikesztyűben és szájmaszkban izzadtuk végig azt a cirka fél órát, amíg a vizsga lement. Számomra igazán megrendítő volt, hogy a vizsgabiztost leszámítva én voltam a legvénebb a teremben.

Szerencsére kár volt izgulni, nagyon jól sikerült, még az itthoni teszteken sem ment ilyen jól. Sőt, akár még jobb eredményt is elérhettem volna, ha egy picit több időt szánok a gondolkodásra. Két tesztkérdésnél ugyanis amint ráböktem a válaszra, rájöttem, hogy az nem jó (és természetesen azt is tudtam mit KELLETT VOLNA válaszolni). Na de ne legyünk telhetetlenek, hamarosan hívhatom a gyakorlati oktatókat.

A sikert aztán jól megünnepeltük, elmentünk nagybevásárolni, amikor is csatlakozott kis csapatunkhoz konyhánk új sztárja, a kenyérpirító. Természetesen rögtön ki is próbáltuk, eddig elégedettség van.