Az alma sorsa -No.1.

Itt az ideje, hogy kezdjek valamit az almával. A gyermekkel megegyeztünk, hogy almáspite lesz a tízórai a suliban, ezért ma azt készítettem.

Gyerekkoromban sokszor készítettem anyuval. Bevallom, nem igazán szerettem, túlságosan száraz süteménynek tartottam. Aztán később ettem az egyik ismerősömnél is, és az egészen más volt. Omlós, szó szerint puha volt a tészta és szaftos a közepe. Persze rögtön szerettem volna tudni a titkát, kiderült még az ilyen egyszerű süteményeknél sem mindegy, hogy milyen hőfokon sült a tészta.

A recept, amit használtam, innen való, részemről annyi változtatással készült, hogy én bizony kihagytam az utifűmaghéjat, mivel olyanom nem volt.

Nem állítom, hogy nehéz lett volna elkészíteni, az egyedüli nehézsége a teteje jelentette. Egyszerűen nem sikerült kinyújtanom a felső lapot (mint később megtudtam, ezért kellett volna az utifű – nem baj, amit lehet beszerzek egy csomaggal, és kipróbálom úgy is)

A végeredmény egész jó lett, azt leszámítva, hogy aki miatt egyáltalán készült, nem volt hajlandó megkóstolni sem. Pedig igazán finom. Nem állítom, hogy olyan, mint az „eredeti”, mert nem. Én vélek felfedezni rajta valami „lisztes” ízt, de számomra nem zavaró. Ami jobban zavart, hogy ez eléggé „úrinős” édességre sikeredett. Nem játszhatjuk el, hogy csak a tepsi körül ólálkodtunk, és bekapunk suttyomban egy szeletet. Ehhez bizony kistányér és süteményen villa szükséges.

Azt hiszem vennem kell egy kisebb tepsik, mert ez a nagy kész pazarlás. Ha csak hárman eszünk, akkor süteményt felesleges benne sütni.

A tepsi almáspite 1 kg almából majdnem 400 g szénhidrátot tartalmaz. 20 egyenlő szeletre vágtam, így szeletenként 20 g szénhidráttal számolhatunk. Ennek kb. harmada gyors, így akár tízóraira és uzsonnára is ehetünk egy-egy szeletet.