Alya főztje

Gyümölcsszedés

Igazán jó kis két nap van mögöttünk.

A kis házban már van egy „mini konyha” ami valójában csak egy kis egylapos rezsó, de már ez is haladás a kemping-gázégő után.

Vittem magammal a kis zsemléimet, félbe vágva, egyenként csomagolva. Felvágottal, sajttal, paradicsommal (saját termés) nagyon finom vacsora lett belőle.

Ma meg kijöttek anyuék is. Ritkán van ilyen alkalom, nagyon jól sikerült. Anyunál is bőséges a tök termés, nála a csillagtök is terem. Jövőre tőle kérek magot, a miénk ugyanis csak levelet hozott.

A csillagtököt rántottuk, hagyományosan készült, bár nem bő olajban sült. Köret petrezselymes főtt krumpli. Nem épp cukorbarát menü. Mérleg sem volt nálunk, csak úgy szemre saccoltunk. Szerencsére a sok mozgásnak hála, a gyermek cukra jó volt, én sem éreztem semmi különöset.

Délután aztán apuval ledolgoztuk az ebédet.

Sajnos, még nem igazán értek a kerthez, ezért aztán nem merem a gyümölcsöt szüretelni. Ezért is külön jó, hogy jöttek anyuék, megbeszéltük, mi az amit már most lehet szedni, mivel várjunk még 1-2 hetet.

Apuval szedtünk két láda szilvát, de a körtefát sem kíméltük. Az almafák között van olyan fajta, amivel még várhatunk, de akadt olyan fa, amiből szedtünk rendesen.

Nemsokára megpróbálkozom néhány almás süteménnyel.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!