Alya főztje

Felfedezések

Több aggasztó dolog is feltűnt az elmúlt pár napban.

Először is, élnek köztünk olyanok, akik ugyan ebben az évezredben látták meg a napvilágot, mégis felnőtt emberek. Igaz, csak statisztikailag, számszakilag és papíron, de akkor is felnőttnek számítanak.

Másodszor, idén betöltöm a harmincat. Tudom, sokak számára megmosolyogtató, hallottam már én is azt a mondást, hogy harminc után kezdődik az élet, de számomra már a 20. születésnap sem egy ünnepelni való eseménynek, sokkal inkább személyes tragédiának tűnt. Egyszerűen nem örülök a tudatnak, hogy öregszem. Persze mostanra sikerült megbékélnem azzal, hogy huszon…, de lassan ennek is vége. Valójában nem érzem magam többnek 21-nél, de mivel szigorúan társadalmi szempontból, statisztikailag, számszakilag és csakis papíron már 12 éve felnőttem, azt hiszem itt lenne az ideje tényleg felnőni. Úgy értem lélekben, magatartásban, hozzáállásban. Merthogy

harmadik (és bizonyos szempontból legaggasztóbb dolog amire felfigyeltem az utóbbi napokban) több, mint egy éve nem takarítottam le a tűzhelyet, és ez a tény abszolúte hidegen hagyott.

És hasonló hiányosságok fedezhetők fel életem több területén is.

Persze mondhatnánk, hogy ha nem zavar, és jól érzem magam így, akkor minek változtatni. De az a baj, hogy igenis zavar. Nem is konkrétan a kupi, pláne nem érdekel, hogy mások (legyen az akár idegen, akár ismerős) mit gondolnak rólam. Az ami igazán zavar, hogy hasonló helyzetben én mit gondolnék másokról.

Egy biztos, nem lenne szép véleményem arról a nőről, aki 30 évesen olyan életmódot folytat, mint én.

Írtam is magamnak egy amolyan kívánságlistát, csupa olyan dologgal, amit én egy (nem egészen, de már majdnem) harminc éves nőtől, anyától, háziasszonytól, feleségtől elvárhatónak tartok. Sajnos tündérkeresztanyával nem rendelkezem, ezért a kívánságlistám teljesítéséről magamnak kell gondoskodnom.

Legyen hát 2018 jelmondata:

NŐLJ FEL KISANYÁM!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!